Egyszer volt, hol nem volt, volt a nagy hegységeken innen, de a jéghegyeken túl, ott, ahol a jég- és hótündérek országa van, hogy az egyik tündérke kikönyökölt egy szürke felhő ablakán. Hótündér volt a neve, hullatta a hópelyheket a földre. Azt nézte merengve, hogy nem látja-e jegyesét Dérherceget, akit egy bálon megszeretett. Akkor szerettek egymásba, mikor a jégvirágok ünnepén, álarcot öltöttek, akárcsak te meg én. Táncoltak lejtve, sorokban libbenve, egy kicsit sem pihenve. Tánc után bújócskáztak az oszlopok között, szívükbe a szeretet akkor költözött.
Hótündér hát nézett alant, körbe le, kereste szerelmét merengve. Jegyesét nem látta, de látott egy csodálatos kerek erdőt. Kerek erdő közepében tisztást. Tisztás közepében egy tó, rajta kemény jég, csúszható. Gyereksereg csatolta a korcsolyát, hogy lábuk suhanhassone szépséges tavon át. Hó pihent a tájon. Mindent betakart már. Puha pihék táncoltak, rég aludt minden bogár. Hótündér boldog volt, szerette a telet, amikor a világ oly kerek.
Jaj, de a gyönyörű kristálycsillagok most hirtelen megfagytak ott. Hogy mi lelte őket?Tudhatja bárki. Fagykirály vonta meg a vállán a pántot, arcán mosolyt senki se látott. Büszkén lovagolt ide, hideg a keze, hideg a szive. Patkója alatt a jég zizeg, hogy kiráz mindenkit a hideg. Az én fogam is vacogbele.
Sajnáljuk Hótündért egyszerre! Hogy fog ebből a csávából kimászni? Ki fog kedves lényére vigyázni? Fagykirály teszi a szépet neki, de ő e királyt nem kedveli.
Hogy is szerethetne az ember lánya valaki olyant, akinek csak egyetlen kedves szava van. Az az egy szó is csak annyi, hogy Akarni. Akarni a jégkirály jéglova, jeget eszik, mint az ura.
Fagykirály hát megérkezett, s vetette hideg kék szemét fel a felhőben könyöklő Hótündérre.A lány arca a nézéstől elkomorult, szép homloka beborult. Felállt az ablaktól, hátralépett. Mikor érti már meg ez a király, hogy udvarlása nem sirály, hogy mást szeret szíve, másért dobog, mást jelöltek számára az angyalok.
Akkor, ahogy ezeket gondolta, felugratott a király az ablakba. Makacs volt és dacos, szava is haragos:
–Jégtáblákra karcoljam, hogy szívem téged akar??! Nem lehet itt semmi zavar! Add nekem a kezedet! Nézz rám, ha hozzád beszélek! –Ordította, kiabálta, jégcsákányát földhöz vágta.
— Ha nem teszed megjárod ám, kétszer nem kér a szám! Elmegyek érted! Érted? Dérherceged végrendelhet. Meglátjuk ki az erősebb, nem kérem ki a véleményed!–
Hótündér megdermedt e szavakra, nem tudta, hol a határ. A gonosz király mit tesz? Hát nincs akadály? Nagy szürke felhőt fújt feléje, gondolta lesz, ami szívét lehűtse. De Fagykirály csak jött újra, dúlva-fúlva, a kosarat elutasítva. Amerre járt fagyot hozott, dermedt földet, mezőket, megfagyott rigókat, pintyeket. Madár, mind reszketett miatta, s tollát felborzolta. Megdermesztette a határt, a gyerekek is hazamentek, nem látni sehol egy élő lelket.
Fagykirály nem mozdult, ott állt Hótündér előtt kevélyen, csak egy jégszilánk volt a szíve helyében. Uralkodott és uralkodni vágyott köpenyét messzire lendítve, hideget terítve. Kereste a herceget, ki választottja szívét birtokolja, de hál isten, — ilyen az élet–, ahola dér kristálya csillan, ott a jég aligha villan. Nem érhet oda Jégkirály lehellete. Az isten a világot ilyennek teremtette. Jégkirály dúlt-fúlt nagyon, a deres ágakat fagyasztotta volna agyon.
Hótündér akkor segítségül hívta barátnőjét, Jégvirágot. Jégvirágnak az a titka, hogy a szíveket megnyitja. Belelát a gondolatok mélyére, eldugni semmit sem lehet előle.
Fagykirály szívében nem lelt semmi jót, csak pökhendi parancsszót. Gondolta mi lenne, ha a királyból jégcsapot rendelne? A gondolatot tett követte. Ruhaujján nagyot rázott, egy cseppet sem teketóriázott. Varázsló apjától jégpálcát örökölt, ha tenni kellett nem sokat szöszmötölt. Lendített néhányat, villant a jégpálca, jégcsappá változott a zord Fagykirály háta. Fagykirályból jégcsapot kovácsolt. A házak ereszére varázsolta, s a varázsigéket nem számolta. Kettőt, négyet, százat is suhintott vele, házfedélre, lámpákra, ereszre tette. Azóta is ott lóg minden télen az ereszek hűvösében, vagy sziklákon lógva fakaszt minket mosolyra. Micsoda alak, sok a lába meg az orra, nahát, ki látott ilyen csudát? Az ablakokon meg ott díszlik, kavarog a jégvirág, ki mindenkinek szívébe belelát.
Hótündér és dérherceg pedig, úgy karácsony táján egybekeltek és hét országra szóló lakodalmat rendeztek. Fehér lett tőle az erdő, a rét, amikor Hótündér magához ölelte kedvesét. Fogadalmat tettek, egymást el nem hagyják, hóbundával az alvó földet békébe ringatják.
Jézuska születése napján történt az eset, amit megtartott az emlékezet. Ilyenkor az emberek szívéből sugárzik a szeretet, nem gondolnak másra, csak a jóra, szépre, a karácsonyi gyertyafényre. Hát ez a sugárzó szeretet megérintette Fagykirályt. Szíve helyén formálódott a jágszilánk. Megtanulta, hogy csak az önzetlen szeretet kötheti össze a szíveket.
A szeretet a legfőbb és legfontosabb érzelem, ha szeretünk nem riaszt bennünket a félelem. Szeretve szeress, mást is a jó útra vezess, bajt gondot ne keress, búslakodás helyett csak nevess. Meglátod vágyaid képe ottragad és akkor jól érzed magad. Derűből derű fakad, soha ne hagyd el magadat!
A hótündér
2010 április 6. | Szerző: Sebesty
A hótündér
Egyszer volt, hol nem volt, volt a nagy hegységeken innen, de a jéghegyeken túl, ott, ahol a jég- és hótündérek országa van, hogy az egyik tündérke kikönyökölt egy szürke felhő ablakán. Hótündér volt a neve, hullatta a hópelyheket a földre. Azt nézte merengve, hogy nem látja-e jegyesét Dérherceget, akit egy bálon megszeretett. Akkor szerettek egymásba, mikor a jégvirágok ünnepén, álarcot öltöttek, akárcsak te meg én. Táncoltak lejtve, sorokban libbenve, egy kicsit sem pihenve. Tánc után bújócskáztak az oszlopok között, szívükbe a szeretet akkor költözött.
Hótündér hát nézett alant, körbe le, kereste szerelmét merengve. Jegyesét nem látta, de látott egy csodálatos kerek erdőt. Kerek erdő közepében tisztást. Tisztás közepében egy tó, rajta kemény jég, csúszható. Gyereksereg csatolta a korcsolyát, hogy lábuk suhanhasson e szépséges tavon át. Hó pihent a tájon. Mindent betakart már. Puha pihék táncoltak, rég aludt minden bogár. Hótündér boldog volt, szerette a telet, amikor a világ oly kerek.
Jaj, de a gyönyörű kristálycsillagok most hirtelen megfagytak ott. Hogy mi lelte őket? Tudhatja bárki. Fagykirály vonta meg a vállán a pántot, arcán mosolyt senki se látott. Büszkén lovagolt ide, hideg a keze, hideg a szive. Patkója alatt a jég zizeg, hogy kiráz mindenkit a hideg. Az én fogam is vacog bele.
Sajnáljuk Hótündért egyszerre! Hogy fog ebből a csávából kimászni? Ki fog kedves lényére vigyázni? Fagykirály teszi a szépet neki, de ő e királyt nem kedveli.
Hogy is szerethetne az ember lánya valaki olyant, akinek csak egyetlen kedves szava van. Az az egy szó is csak annyi, hogy Akarni. Akarni a jégkirály jéglova, jeget eszik, mint az ura.
Fagykirály hát megérkezett, s vetette hideg kék szemét fel a felhőben könyöklő Hótündérre. A lány arca a nézéstől elkomorult, szép homloka beborult. Felállt az ablaktól, hátralépett. Mikor érti már meg ez a király, hogy udvarlása nem sirály, hogy mást szeret szíve, másért dobog, mást jelöltek számára az angyalok.
Akkor, ahogy ezeket gondolta, felugratott a király az ablakba. Makacs volt és dacos, szava is haragos:
–Jégtáblákra karcoljam, hogy szívem téged akar??! Nem lehet itt semmi zavar! Add nekem a kezedet! Nézz rám, ha hozzád beszélek! –Ordította, kiabálta, jégcsákányát földhöz vágta.
— Ha nem teszed megjárod ám, kétszer nem kér a szám! Elmegyek érted! Érted? Dérherceged végrendelhet. Meglátjuk ki az erősebb, nem kérem ki a véleményed!–
Hótündér megdermedt e szavakra, nem tudta, hol a határ. A gonosz király mit tesz? Hát nincs akadály? Nagy szürke felhőt fújt feléje, gondolta lesz, ami szívét lehűtse. De Fagykirály csak jött újra, dúlva-fúlva, a kosarat elutasítva. Amerre járt fagyot hozott, dermedt földet, mezőket, megfagyott rigókat, pintyeket. Madár, mind reszketett miatta, s tollát felborzolta. Megdermesztette a határt, a gyerekek is hazamentek, nem látni sehol egy élő lelket.
Fagykirály nem mozdult, ott állt Hótündér előtt kevélyen, csak egy jégszilánk volt a szíve helyében. Uralkodott és uralkodni vágyott köpenyét messzire lendítve, hideget terítve. Kereste a herceget, ki választottja szívét birtokolja, de hál isten, — ilyen az élet–, ahol a dér kristálya csillan, ott a jég aligha villan. Nem érhet oda Jégkirály lehellete. Az isten a világot ilyennek teremtette. Jégkirály dúlt-fúlt nagyon, a deres ágakat fagyasztotta volna agyon.
Hótündér akkor segítségül hívta barátnőjét, Jégvirágot. Jégvirágnak az a titka, hogy a szíveket megnyitja. Belelát a gondolatok mélyére, eldugni semmit sem lehet előle.
Fagykirály szívében nem lelt semmi jót, csak pökhendi parancsszót. Gondolta mi lenne, ha a királyból jégcsapot rendelne? A gondolatot tett követte. Ruhaujján nagyot rázott, egy cseppet sem teketóriázott. Varázsló apjától jégpálcát örökölt, ha tenni kellett nem sokat szöszmötölt. Lendített néhányat, villant a jégpálca, jégcsappá változott a zord Fagykirály háta. Fagykirályból jégcsapot kovácsolt. A házak ereszére varázsolta, s a varázsigéket nem számolta. Kettőt, négyet, százat is suhintott vele, házfedélre, lámpákra, ereszre tette. Azóta is ott lóg minden télen az ereszek hűvösében, vagy sziklákon lógva fakaszt minket mosolyra. Micsoda alak, sok a lába meg az orra, nahát, ki látott ilyen csudát? Az ablakokon meg ott díszlik, kavarog a jégvirág, ki mindenkinek szívébe belelát.
Hótündér és dérherceg pedig, úgy karácsony táján egybekeltek és hét országra szóló lakodalmat rendeztek. Fehér lett tőle az erdő, a rét, amikor Hótündér magához ölelte kedvesét. Fogadalmat tettek, egymást el nem hagyják, hóbundával az alvó földet békébe ringatják.
Jézuska születése napján történt az eset, amit megtartott az emlékezet. Ilyenkor az emberek szívéből sugárzik a szeretet, nem gondolnak másra, csak a jóra, szépre, a karácsonyi gyertyafényre. Hát ez a sugárzó szeretet megérintette Fagykirályt. Szíve helyén formálódott a jágszilánk. Megtanulta, hogy csak az önzetlen szeretet kötheti össze a szíveket.
A szeretet a legfőbb és legfontosabb érzelem, ha szeretünk nem riaszt bennünket a félelem. Szeretve szeress, mást is a jó útra vezess, bajt gondot ne keress, búslakodás helyett csak nevess. Meglátod vágyaid képe ottragad és akkor jól érzed magad. Derűből derű fakad, soha ne hagyd el magadat!
Oldal ajánlása emailben
X